Otthonunk terei 1.rész

Bevezető

Feltett szándékom, hogy sorra veszem a lakás/ház kiemelt helyiségeit, hogy segítséget nyújtsak azok optimális berendezésében, hogy egyszerre hívogató és praktikus legyen.

Előszoba

Elsőként az előszoba kerül terítékre. Ez a helyiség egyfajta zsilipet képez a külvilág és az otthon belső terei között. Ha stílusosan, ránk jellemzően és egyben praktikusan van berendezve, akkor jó érzés ide megérkezni. S nemcsak nekünk, de vendégeinknek is. Mivel az első benyomások az előtérben uralkodó látványból és hangulatból csapódnak le, érdemes a stílusát a ház/lakás többi részével összhangba hozni.

1. Méret

Ha lehetőségünk van rá, és építkezünk, akkor már az alaprajz kialakításánál próbáljunk nagyobb, megfelelő méretű előszobát kialakítani. Mivel elsődleges funkciója a közlekedés: megérkezés, elindulás, és a további helyiségekbe való eljutás, ezért legyen hely benne több ember egy időben történő mozgására, öltözködésére. A hely nagysága és az életstílusunk függvénye, hogy a kabátokat, cipőket, egyebeket zárt szekrényben vagy nyitott fogason, polcokon tudjuk tárolni. Igyekezzünk azonban mindig csak az aktuális évszaknak megfelelő ruházatot szem előtt hagyni.

Jó szolgálatot tesz ebben a helyiségben egy kis komód, vagy konzolasztal, ahová letehetjük az apróbb tárgyakat, újságot, leveleket, és elpakolhatjuk a kesztyűket, sálakat, sapkákat. Gondoljunk a kulcsainkra is, egy tálkában az asztalon vagy a falon egy kis szekrénykében mindig megtaláljuk őket, és nem kell órákig keresgélni. Ha nincs hely a komód számára, érdemes kis mélységű, függesztett tárolókban gondolkodni. Ez lehet fali polc, vagy kis dobozka, de készülhet textilből is akár egy zsebes tároló… Cipőnk felhúzásakor jó, ha le tudunk ülni egy kis padra, vagy bármilyen ülőalkalmatosságra, tehát érdemes ezt is szem előtt tartani.

Egy szép nagy előszoba! (Kép forrása: Pinterest)

2. Világítás

A legjobb, ha természetes fény áramlik be ide is, például egy üvegezett bejárati ajtón keresztül. Vagy becsalhatjuk a fényt a többi helyiségből is, megfelelően elhelyezett tükrök segítségével. De a mesterséges fényforrások használata kötelező. Kell egy központi világítás, amely megfelelő szórt fényt biztosít. Továbbá irányított fényforrásra, például egy a tükör fölött elhelyezett lámpára, amely segít az öltözködésben, vagy a frizurán, sminken történő utolsó igazítások elvégzésében. Ha módunkban áll hangulatfényekkel és éjszakai fényekkel tehetjük még otthonosabbá és kényelmesen használhatóvá az előszobát.

Szokatlan tükör megvilágítás (Kép forrása: Pinterest)

3. Burkolatok

A padlóburkolatnak strapabírónak és jól tisztíthatónak kell lennie, ami nem azt jelenti, hogy csak kerámia járólapot választhatunk. Ma már nagyon jó minőségű laminált és vinyl burkolatok is rendelkezésre állnak, amelyek forma- és színvilága bőséges választékot kínál, valamint betöltik a strapabírás funkcióját is. Nem is beszélve az egybeöntött padlókról (beton, műgyanta), amelyek ugyancsak jó alternatívát jelentenek a hagyományos hidegburkolatok mellett. Érdemes szót ejteni a fal védelméről is. Például egy jól megválasztott tapéta a kabátakasztók mögött hosszú évekre szép és hasznos megoldás. De ahol gyerekek, vagy háziállatok is vannak, ott különösen fontos a fal alsó szakaszának védelméről gondoskodni valamilyen falburkolat segítségével, ez lehet fából, bútorlapból, parafából, tapétából stb.

4. Stílus

Ahogy már az elején említettem, érdemes az előteret a lakás/ház többi részének stílusához igazítani. A színek tekintetében nem kell visszafogni magunkat, ha máshol sem tettük. Igaz, hogy a világos színek tágítják a teret, de a megfelelő arányban és jó kiegészítőkkel összehangolt sötét színnel is remek eredményt érhetünk el. Például a sötétebb falszakasz előtt nagyon jól mutat a fehér bútor, de ez fordítva is igaz. Szinte kötelező elem a tükör, ami lehet letisztult, de nagyon díszes is az ízlésünktől függően. Tartsuk szem előtt, hogy az a viszonylag kevés bútor és tárgy, a lámpák, melyek itt helyet kapnak, legyen dekoratívak és tükrözzék a stílusunkat. Ugyanígy a falakon elhelyezett tapéta, burkolat, festés, mind-mind lehetőséget ad egyéniségünk kifejezésére. Ne féljünk a szőnyeg használatától sem, csak figyeljünk rá, hogy könnyen tisztítható legyen, és ne csússzon. Egy keresztirányban csíkozott szőnyeg remek tértágító hatással lehet a szűk előszobában. Legvégül egy utolsó jó tanács: dekoráljunk növénnyel, virággal, mert igazi csodaszer! 🙂

Az élő növény, virág csodákat tesz a terekkel. (Kép forrása: Pinterest)

Tartalomjegyzék